Azt már 12 évvel ezelőtt is értettem, hogy miért és hogyan működik a jegy nélküli utazás Romániában. Írtam is róla egy dolgozatot, a 1995/8. Korunkban olvasható. Világirodalom tanárunk, aki a Korunk szerkesztője is volt, megállított a piros láda előtt a folyósón és azt mondta: „Kedves László, olvastam amit a publikált a legutóbbi számban, érdekes írás, de ha ezt mindig így csinálnánk, akkor már nem volna vasút.”- emlékezetből idézem, lehet nem pontosan így fogalmazott, de ez volt a lényeg. Akkor valami olyasmit válaszoltam, hogy nem volt szándékom morális ítéletet mondani a jegy nélküli utazás gyakorlatáról, de most talán kicsit jobban átérzem, miért is mondhatta. Azt azonban most sem hiszem, hogy jobbak lettek volna a vasúti utazás körülményei, ha másként csinálhattuk volna.
Másik kedves barátom, aki a nyolcvanas években elvből mindig bliccelt Budapesten, mesélte, hogy ha elkapták az ellenőrök, akkor szembeszállt és hangosan érvelt. Azt magyarázta, hogy az egész jegyeladás és ellenőrzés, a büntetésbeszedés ellenére egy nagy ráfizetés a cégnek. Nem való egyébre, csak a polgárok megrégulázására. Ha nem nyomtatnának többé jegyet, megszüntetnék a jegyeladó helyeket, szélnek eresztenék az ellenőröket és mindenki utazhatna jegy nélkül, akkor a BKV nagyon jól működne, s még gazdaságosabb lenne. Neki voltak morális megfontolásai, bár azt sohasem mondta, hogy túl sok megértésre talált volna az ellenőrök részéről.
Az ellenőrzés felszámolását lehet követelni morális érvekkel, de kevés közgazdász támogatná ezt a logikát, ugyanis ha valami ingyenes, amiért amúgy fizettetni is lehetne, akkor annak „elszalad a keresleti oldala”, azaz többet fogyasztanak belőle a szükségesnél, s ez különösen igaz olyan szolgáltatásnál, ahol nem lehet előzetesen behatárolni a felhasználók körét.
S ezzel már ott is vagyunk a blát természetrajzánál; ott válik fontossá, ahol a szabályok véget érnek. Mert a blát Oroszországban nem a jegynélküli utazásra vonatkozik. Azokat, akik nem vesznek jegyet, s ilyenek vannak itt is bőven, zájeceknek (nyusziknak) hívja a kalauz. A blát sokkal tágabb fogalom, mindenféle kapcsolatokra vonatkozhat, amelyeket igénybe vehet az ember, hogy valami ügyet el tudjon intézni. Személyes kapcsolatok használata egy (elvben) személytelen világban. Ebből a szempontból van gazdasági vonatkozása: hozzáférést biztosít s hiánya kirekeszt.
A blattos írásom után évekkel olvastam Joseph S. Berliner klasszikus tanulmányát a szovjet iparról, a blát-ról meg a hozzá kötődő formákról. Élénken emlékszem a tolkács (’tolatómozdony’) figurájára, aki mestere a blátnak. Ő a beszerző, aki nélkülözhetetlen minden szocialista gyárban, mert a nyersanyag mindig szűkével volt a tervgazdaságban. Berliner a blát szerepét az ötvenes évek szovjet gazdaságában kezdetleges piaci mechanizmusként magyarázta.
De a blát jelentősége nem csökkent a piacgazdaság eljövetelével. Alena V. Ledeneva tanulmányaiból is megtudhatjuk, hogy blát nélkül aligha működött volna a szovjet gazdaság, és az emberek is nehezebben élték volna túl. Ma sem lehet sikeres vállalkozó valaki kapcsolatok, blát nélkül.
Mégis van valami változás a szovjet és a posztszovjet parxis közt. Talán éppen Ledenevánál olvastam, hogy akkor, amikor a mindennapi javak beszerzéséhez volt szükséges kapcsolatokkal rendelkezni és mindenki gyakorolta valamilyen fokon a korrupció köznapi formáit, ezt morálisan is el tudta fogadni a társadalom, mert a kiszolgáltatottak eszköze volt a túlélésre. Ma azonban, amikor a piacgazdaság homlokzata mögött a kiváltságosok kapcsolatai szervezik a gazdaságot, a különféle informális mechanizmusok a többség érdekeit sértik, s egyre inkább morálisan is elfogadhatatlanok számukra.
De ezeket a tranzakciókat ők már nem is sorolnák a blát kategóriájába.
Utolsó kommentek