Van egy konnektor a konyhánkban. Olyan mint egy normál áramforrás, de nem villany „folyik” belőle hanem rádióadás. Korán reggel az oblaszt adásával kezdik, később jön a Rádió Rássziá, a központi rádió, s ez megy egész nap. Ha az ember nyugton akar lenni, le lehet halkítani, vagy ki lehet húzni a dugaszát.  Rudimentális vevő kapcsolható hozzá, 1 méter vezeték, 1 fadoboz, benne 1 hangszóró és 1 potenciométer.

Szinte soha nem hallgatjuk. Esetleg az órát igazítjuk utána, vagy a gyermekek csavargatják a gombját, ha leülünk enni, s a rádió érdekesebb mint, ami az asztalon van. Nemrég a szomszéd kétségbeesve kérdezte, hogy nálunk megy-e a rádió? Tünde első zavarában azt mondta, hogy nincs is rádiónk, hacsak az az izé nem a konyhában. Azt kérdezi,- mondja a szomszéd. Úgy tűnik neki fontos, hogy hallgassa.

Nemcsak a konyhában van csatlakozó, hanem a fal másik oldalán is, a szobában. Két ősi szeg is kiáll a szobafalból, próbáltam, illik rájuk a hangdoboz. A konnektorok is régiek, legalább velem egyidősek, ha nem régebbiek.

A kábelrádió rendszer az egyirányú kommunikáció példája. Időben megelőzte a kábeltévét és a kábeles internetet (ezekről később), s valószínűleg hatékony csatorna volt, mert az jött ki belőle, és csak az, amit a központ „beletöltött”. Nem lehet rajta kalózadókat fogni, nincs is rajta csatornaváltó. Nem lehet egyébre használni, hallgatni vagy kikapcsolni.