egy blog

Lenin jelenléte fizikai valóság Oroszországban. Nemcsak a vörös téri mauzóleum őrzi testét, de nincs jóformán olyan főtér ahol ne állna szobra. A rendszerváltás nem döntötte le őket. Némelyiket felnőtte az élő sövény, de legtöbbjük rendületlenül őrzi a posztszovjet tereket. Itt nincs olyan éles elfordulás a közelmúlttól, mint a kelet-európai országokban. Igaz, itt született ez a társadalommodell, a rendszer tovább tartott, és az átmenet drasztikusabb volt. Az új rendszer is kegyetlenebb lett, mint bárhol Kelet-Európában. Így a Lenin-tisztelet és a nosztalgia valahogy érthető.

Az új világ, a piacgazdaság is termeli a Lenin-kultuszt:

 

 

 

 

Tündétől kaptam ezt a füzetet, hogy ebbe írjak naplót vagy éppen orosz nyelvleckét :). Tankönyvet is vett, amit azóta sem forgattam túl sokat :( . A cég, ami ezt a füzetet is gyártja a Back in USSR sorozatában újraforgalmazza a szovjet szimbólumokat. Ez a gyakorlat szélesen elterjedt. Moszkvai aluljárókban lehet csillaggal ékes katonasapkát, sarló és kalapácsos jelvényt, vagy cirill feliratos Che Guevara-trikót venni. Lenin is ott van komolyan és ironikusan. Turistacsalogatónak. Túléli ezt is a szimbólum, az arc, és éppen ez a legelterjedtebb (piacos) jelenléte. Számomra ez tűnik a legegyszerűbb intellektuális kihívásnak a Lenin-jelenségben.

Igazából az érdekelne, ki olvas ma Lenint. Oroszországban vagy bárhol. Mindegy, hogy miért: eszmetörténeti érdeklődésből, szörnyülködni vagy tanulási szándékkal. Angolul nem nehéz hozzáférni, de sem a mek.oszk.hu sem a marxist.org magyar részlege nem publikál magyar Lenin fordítást.

Szűkebb szakmámban (etnológia/antropológia) van, aki komolyan veszi Lenint, és olvasására bíztat. Nem divat ez ma, bevallom, ezidáig nem jeleskedtem ebben magam sem. Többek közt az informális gazdaság fogalmának kitalálója, Keith Hart, a gazdaságelmélet egyik modern különutasaként ajánlja Weber, Veblen, Parsons, Keynes és Polányi mellett (1). Szerinte a gazdasági antropológusok jól tennék, ha nem csupán a Marshall Sahlins által értelmezett Csajanovot olvasnák (2), hanem Lenin és Csajanov vitáját az eredeti kontextusában próbálnák megérteni: mi is volt a fő nézeteltérés kettőjük közt az orosz parasztok gazdálkodásának értelmezésében (3).

Az is érdekelne, hogy akik maguk bőrén, illetve szüleik elbeszéléséből ismerik ezen rendszerek működését, hogyan próbálják megérteni mi is (volt) a Leninizmus? Vagy miért nem foglalkoztatja az 1989-1991 utáni generációt, mi a Leninizmus titka. Aligha érthetjük meg miféle modernizáció zajlott itt a Szovjetunióban és Európa keleti felén (a 20. század második felében), ha nem nézzük meg, honnan ered. Azt sem érthetjük meg, hogy mi az öröksége. Nem a filozófiának, hanem a politikai rendszernek. James C. Scott legfrissebb könyve (4) azt próbálja kinyomozni, „miként lát az állam” és mit csinál ahhoz, hogy tisztán lásson. Szerinte a Leninizmusnak ott a helye a (hiper)modernista társadalomprojektek közt. Ken Jowitt szerint a rendszer egyik következménye éppen a neotradicionalizmus (5). Kinek van igaza? Lehet, hogy mindkettőjüknek?

Él-e Lenin? És ha halott, akkor mi maradt utána?

Először olvastam a meséket Kamillának. Bőröndjeinkben magunkkal hordozunk 4-5 meséskönyvet. Aztán csak úgy mondani kezdtem "a fejemből". Ez a képességem ittlétem alatt fejlődött ki. Azaz Kamilla fejlesztette ki bennem, mert minden mesemondás társasjátékká vált. Nem próbáltam leírni ezeket a meséket, csak élőszóban léteznek.

Erdei sétáink idején, ha fáradtak voltak már a gyermekek mesélni kezdtem, hogy kibírják hazáig. De ilyenkor Kamilla nem fogadott el bármilyen mesét. Rendelt. Először a meglévő menüből, de aztán új témákat, címeket talált ki. Mesélj a Láthatatlan Földről! Az legyen a címe, hogy a Virágok gondozója. Mondj olyant, hogy legyen benne egy őrző. Ezeket a meséket mint sajátjai tartja számon. Mondta is Tündének: Ma este olyan mesét mond apa, amit én találtam ki. Először csak a címeket tartotta észben, a többi az én dolgom volt. De hamar rászokott arra is, hogy a dramaturgiába beleszóljon: Királyos legyen, királylánnyal, de ne legyen benne őrző, inkább egy másik királyfi. Az vegye feleségül a végén. (Az őrzőknek mindig más őrizni valójuk van a világon.) Elég nagy a szabadságom, hogy úgy alakítsam a meséket, ahogy nekem is tetszik. Néha laposabbra sikerül, néha én is elégedett vagyok az eredménnyel. Kamilla csak a nagyon butára sikerült nevelő célzatú meséimet hurrogja le.

Van úgy, hogy kapok egy-egy megrajzolt mesét. Pár napja éppen egy ilyent:


































Egy vidám zöld ördög piros fülekkel (itt van egy másik a domb alatt). Kamilla nem árulta el, hogy miért van nyakkendőben. Kitalálom.

Hosszú hétvége van. Péntek (Febr 23) 'Férfinap' Oroszországban. Az oviban is szabadnap, a postaládánkban köszöntő egy párttól:





















Miért van mindenki egyenruhában a képen? Minden orosz férfi katona volna?

Az ünnep neve szabadfordításban kb. "A Honvédők Napja". Eredetileg a Vörös Hadsereg Napja volt ez. Születésnap: a polgárháború idején 1918 Február 23.-an hívták be először az oroszokat a Vörös Seregbe. 1949-ben változott az ünnep neve, 1991 után ismét. Ekkor lett az, ami ma.

De miért hívják közönségesen 'férfinapnak' manapság?

A gyakorlatban is valamiféle férfi párja a március 8-nak. Az orosz nők ajándékot adnak férjüknek, barátjuknak. Domesztikálódott a harcias ünnep. (Ez nem jelenti azt, hogy eltűnt volna a harci szellem a mai Oroszországból. De erről talán később.)

A városban járva szétnéztem miként ünneplik a napot a nyilvánosságban. A -20 fokos fagyban normálisan zajlik az élet, nincs különösebb készülődés, csak a hősi halottak emlékművéről pucolták le a havat. A kultúrházban konfererenciát hirdet egy banner. Fázom, s nem ácsorgok tovább. A család is várja a kaját. Végül is bevásárolni indultam...

Márkó Laci küldött nekem egy mémet. Emailen küldte, de ahhoz, hogy a mém működni kezdjen rajtam, blogra van szükségem. Hát nekem így lett blogom: egy mém miatt.

Mi a mém?

A mém a kultúra génje. Ez az elképzelés egy biológiai analógia (a genetikai kódról mintázva). A mém a gén metaforáját használja arra, hogy modellezze, hogyan terjednek a gondolatok, hogyan változnak, és jönnek létre új eszmék (mutációk). A mém végső soron azt hivatott magyarázni, hogyan fejlődik a kultúra és a társadalom. A társadalomtudományok hagyományosan ezeket a folyamatokat (az ideák születését, terjedését, alakulását stb.) a társadalomszerkezetből kiindulva magyarázzák. A mém-modell megfordítja ezt a logikát. Az ember biológiai adottságaiból, a gondolkodásra és a kommunikációra való képességéből kiindulva jut el a társadalomszerkezethez. Vannak ennek a nézetnek pártfogói a kortárs társadalomtudósok közt szép számmal. Aki ennél többet akar tudni a mémekről, illetve hasonló elméletekről (pl a reprezentációk epidemiológiájáról) annak érdemes megnéznie Pléh Csaba összefoglalóját a Replikában.

Ez a mém azt csinálja,

írja Márkó, hogy aki 'megkapja', az elmond magáról öt személyes dolgot, amit kevesen tudnak róla, majd megnevezi öt ismerősét, akiknek továbbadja a mémet. Azokat meg arra bíztatja, hogy folytassák a játékot.

Elég ismerős modell, a lánclevelekhez hasonlít, annyiban különbözik, hogy ahhoz, hogy elmondja az ember azt az öt dolgot, nyilvánosság kell. Úgy látszik, ez a mém bloggerek közt replikálódik. Akinek nincs blogja, az csináljon - mondja Laci barátom. Tehát végül is nem csak az az öt személyes dolog elmondása, de maga a blogírás is terjed ezzel a mémmel. Ez rendjén is volna, hiszen ilyen természetűek a mémek (mint a biológiai unokatestvéreik a gének), szeretnek minél többfele terjedni, s hogy ezt megvalósítsák, társulásra késztetik az embert. 

Gondoltam, az az öt személyes izé ürügyén elmondom, kikkel társultam az utóbbi időben, milyen mémeket kaptam és miket adtam tovább. Meg hogy miket nem adtam tovább, mert nem tudtam. Például nem tudtam a nyelvet.

1) Nem tudok oroszul.
Oroszországban élek 2006 augusztusától. Nemrég nálunk vacsorázott két fiatalember. Korombeliek, a harmincas éveik derekán. Beszélgettünk, én többnyire hallgattam, úgy nagyjából értettem miről is folyik a duma. Egy üveg azerbajdzsáni vörösbort hoztam az asztalhoz. Láttam, hogy csak 3 pohár van a négy felnőttnek. Kérdeztem Tündét, valaki nem iszik? Miért? Mondta, hogy az egyikük nem akar inni. Erre én erősködtem, hogy ihat egy pohárral, bár sejtettem, hogy vallási oka van a habozásnak, mindkét vendégünk gyakorló pravoszláv lévén. Végül is nem utasított vissza. De megkérdezte: A gyermekek is isznak bort nálunk? Nem! Miért, az oroszok itatják a gyerekeket? - kérdezi Tünde. Nem, dehogy. De a grúzok, azok igen. Eszembe jutott, hogy négyéves lehettem Székelyföldön, amikor anyai nagyapám édes feketeribizlibort itatott velem. Mert ugye "vért csinál". Be is rúgtam tőle rendesen. Azóta sem szeretem az édes bort. De ott az asztalnál nekik ezt meg se próbáltam elmondani... 

2) Németül sem tudok jól,
pedig éveket töltöttem Németországban. Nehezen érthető, miért mentem csak ennyire. Igaz, nemzetközi környezetben éltem s inkább angolul beszélt mindenki. Az utcán, az üzletekben, meg a gyermekek óvónénijével valahogy azért értekezek.

3) Angolul kicsit jobban tudok,
írtam már néhány tanulmányt ezen a nyelven. Természetesen, amikor egy anyanyelvi lektor átolvasta őket, mindig akadt hiba bennük, de többnyire értette, mit is akartam mondani. Az utóbbi időben legtöbbet angolul olvasok (szakmai ártalom), és angolul beszélő filmeket nézek (a piac hatása). Ezen a nyelven írott szövegekkel van talán legintenzívebb mém-kapcsolatom. 

4) Románul tudok,
hiszen Romániában nőttem fel. Igaz, otthon csak akkor hallottam román szót, ha édesanyám úgy akart mondani valamit apámnak, hogy én ne értsem. Lassan már értettem mindent, s nem is beszéltek akkor többet románul. Később Kolozsváron és Budapesten beszéltem sokat románul. Ott akadtam román barátokra.

5) Cigányul sem adnak el, igaz, vevő se nagyon kerülne rám.

Jó volna tudni még más nyelveken pl. franciául, spanyolul, törökül, na meg  persze szlovákul, ha másért nem, hogy anyanyelvén is beszélhessek pozsonyi barátommal. 

Magyarul talán még tudok, bár csak 3 emberrel beszélek napi rendszerességgel, s ezek közül 2 gyerek, az egyik nem is beszél még. Ezt a blogot is magyarul indítom, hátha bővül még beszélgetőpartnereim száma. Ha nem, hát írom majd magam.

Ezért is ideírok néhány nevet. Elküldöm nekik ezt a mémet, ha mást nem, kis bosszúságot okoz nekik, s még az is lehet, hogy továbbadják.

Borbély Éva
Magyarosi Sándor
Péter István
Rostás-Péter Emese
és István