egy blog

Kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket.
Azoknak, akik hisznek Jézusban, s azoknak is, akik nem.

Tavaly, amikor a hosszú esős ősz télbe fordult, az anyukák az oviból, a szomszéd nénik és a háziasszonyunk is sajnálkozva néztek a gyermekeinkre. Itt a tél, s még válenkijük sincs szegénykéknek. Nem tudtuk, mi az, de annyit megértettünk, hogy valami lábbeli lehet, s itt elengedhetetlen kelléke a kitelelésnek.

A házinéni végül mozgósította a rokonságát, s a nagymama révén kaptunk két vadonatúj pár válenkit (egyesszám: válenok). Az egyiket mindjárt föl is próbálta Kamilla. Végigcsoszogott vele a házon, s aztán lerúgta. Azt mondja, nehéz benne járni, s szúr is. Nem is vette elő többet. Úgy kellett reákönyörögnöm, hogy lefényképezhessem.

 

Matyi először még annyi figyelmet se szentelt a filc-csizmáknak. Pedig annak, ami neki való lenne, még talpa is van gumiból. Az utcán láttam már olyan válenkiket is, amiknek az egész feje gumírozva van, hogy bírják a vizet.

Másfél hete jött rá Matyi, hogy neki válenki kell, s elővette. Pár nap múlva egy kétszersültet húzott elő az egyik válenokjából, s mire közbeléphettünk volna, már rágta is. Nemrég dughatta oda, hát hagytuk. Föl is húzta, s azzal mentünk oviba. Nem történt semmi különös, csak kicsit meleg lehetett, s a bábuskák egy fokkal kedvesebben simogatták Matyit fejét hazafele jövet. Szokásához híven egy pocsolyába is belegázolt s vártam, hogy a zokniját ki lehet majd csavarni, de nem. Nem ázott át.

Lejárt a válenki ideje: a hó elolvadt, a tél elmúlt. Tulajdonképpen nem is volt igazi orosz tél, azt mondják a helyiek. Január végétől jött meg a rendes fagy és a nagy hó, s március közepére már majdnem mind elolvadt. Volt azért néhány hét, amikor sokat szánkáztunk s oviba is szánkán húztam a gyermekeket. Kóstoltuk a -25 fokos napsütést, de értem már ilyent Székelyföldön is. Kamillának s Matyinak viszont ez volt az első igazi havas tele.

Van valami heroikus abban, ahogyan egy-egy társadalom tagjai ellenállnak minden társadalomszervező szándéknak, ha belehalnak is. Őket a külső szemlélő legfennebb értelmetlen, vagy ami ennél  is rosszabb, kollaterális (azaz 'magasabb célt szolgáló') áldozatoknak tartja, de ők azt mondanák: fölismerték a végzetet, és eléje mennek férfiasan.

De milyen végzetről lehet itt szó?

A szovjet rendszer bukása után az orosz férfiak várható átlagos életkora (life expectancy) több mint öt évvel csökkent, s kisseb ingadozás után beállt 59 év körül. Ilyen mértékű életesély csökkenést nem regisztráltak még békeidőkben, ipari társadalomban. Hatvan évnél magasabb várható életkor nem ritka 'harmadik világbeli' országban sem. Azt ugyan nem könnyű megmondani pontosan, milyen okokból is rövidült meg ilyen drasztikusan az oroszok élete, de a túlzott alkoholfogyasztást egyik fő tényezőként szokták emlegetni. 

Az igazsághoz tartozik, hogy a folyamat még a rendszerváltozás előtt elkezdődött. Gorbacsov, 1984-ben, még a párt főtitkáraként elindított egy alkoholellenes kampányt, s a kampány bukása és leállítása (1988) után kezdődött el ez a folyamat, s ma is tart. Tehát az életesély romlás nem csupán a piacgazdaságra való átmenet következménye, de a „kutyaharapást szőrével” való gyógyítás elve nem nagyon működik az alkoholpiac esetében. A piaci mechanizmusok állami befolyásolása (árpolitika, adóztatás), s a forgalmazásba való közvetlen beavatkozás (pl tiltás, központosítás) nehezen fordítja vissza a fogyasztókat az útról, amelyre tértek, és néha épp ellenkező hatást vált ki. Tavaly ősszel több ezer ember halt meg a hamisított italok és nem iható szeszek fogyasztása miatt (metil-mérgezés).

Próbáltam adatokat keresni az európai és az oroszországi alkoholfogyasztásról. Találtam többféle, egymásnak ellentmondó forrást. Az alkoholfogyasztás statisztikai mérésére általában a forgalomba kerülő italokból számolnak abszolút alkoholtartalmat (4,5% a sör 14% a bor stb. ), s azt osztják el a teljes populációra, vagy ritkábban a felnőttekre évenként. A legriasztóbb számot a Moscow Times (2006.okt.24) közli, ami szerint 22.5 liter az egy főre eső évi abszulút szesz-fogyasztás. Ennél jóval alacsonyabb adatok vannak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatbázisában: évi 8-9 liter. Orosz szakemberek (pl. Aleksandr Nemtsov) 14-15 liter körülire becsülik az egy főre eső évi fogyasztást,  belekalkulálva a nemregisztált forgalmat is. Ez némileg magasabb, mint a legtöbb európai ország átlaga. 

Bár sok problémát lehet felsorolni, ezen számok megbízhatóságára, a statisztikák mégis utalnak arra, hogy elég sokat isznak itt, de az adatok alig mutatnak többet, mint egyes európai országokban. A különbség akkor feltűnő, ha a tömény italokat nézzük. Ez nem mond ellent annak, amit az első részben írtam, mert az is igaz, hogy emelkedik a sörfogyasztás, de az abszolút alkoholra átszámolva mégiscsak a vodka vezet. Abban tévedtem viszont, hogy nincs reklámja az alkoholnak. Csak részben tilos, pl. TV-ben van, de leginkább ott is csak a sörnek, és éjjel 10 után sugározzák, amikor minden rendes ember, s így én is :), alszik.

Két nagy társadalomprojekt próbálta szervezni a világot itt a huszadik század során: az évszázad a bolsevik forradalommal virradt és a piacgazdasági reformokkal alkonyult. Mindkettőnek volt/van elképzelése arról, miként lehet átalakítani az embert. Az ivászat ellen egyik sem tudott látványos sikereket elérni. Mégis, ha a fentebb emlegetett statisztikákat megnézzük, feltűnő, hogy a poszt-szovjet térségben is a muzulmán többségű országokban legalacsonyabb a fogyasztás. Tehát lehet hatása a társadalomprojekteknek, kultúrának. Csak némi idő kell, hogy kifejtsék.

Olvad a hó, és ilyenkor ha sétálni megyünk, a gyermekek minden apró tárgyban, ami előkerül a hó alól, kincset látnak. Kamilla már megszokta, hogy leginkább csak rozsdásodó söröskupak, vagy eldobott műanyagflaska fordul ki a kásás hókupacból, de Matyi mindig újult reménnyel turkál a hóban és a sáros lében, hátha valamit mégis talál. 

Ma talált is egy kis üveget. Minden jel szerint szenteltvíz tartására való. Kicsi négyszögletű üvegcse, fényes gömb a csavarja, egyik oldalán egy könyvet tartó szent képe, a másik oldalán latin betűs felirat: Basilica S.Nicola Bari. Kamilla fel is ismerte rögtön, hogy „szentember” van rajta, biztos szenteltvíz. Matyi nagy örömmel mutatta, és alig akarta kiengedni a markából, hogy megnézzük, mi is az.

Haza is hozta.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tünde nemrég egy orosz receptet hozott haza. El is készítette. Az idős asszony, kitől hallotta azt mondta, hogy cári saláta, de ezen a néven nem ismertek rá a fiatalabbak. Ha ez a reakciós neve nem is ismert, maga a saláta igen, állítólag nincs olyan orosz ünnepi asztal, hogy ne lenne rajta ilyen.

Tulajdonképpen ez egy tradicionális zöldségsaláta. Alapját sós vízbe főtt murok (sárgarépa), pityóka (krumpli), zöldborsó, és cékla adja. A céklát sokféle formában eszik errefelé, de ebben a salátában cékla helyett lehet piros répa is. A céklát vagy a répát külön kell főzni. A főtt zöldségeket kockára vágják, miután kihűlt, majonézzel (vagy olajjal, ha böjtös salátát akarnak) leöntik, megsózzák és összekeverik. Apróra vágott (nyers) hagymát is tesznek bele. Hidegen eszik. 

Engem leginkább a francia salátára emlékeztet, de a céklától szép piros a színe és az íze is más. Megettük. Jó volt.

A DVDt, ami ezt a borítót viseli, itt vettük Kamillával egy sarki bódéban még tavaly októberben. 12 mese egy lemezen, mindkét felén, mert két oldala van, 6-6 film. Mind  amerikai, 2000 után készült, és monoton hangon beszél oroszul (voice over).

Meséket kértem tört oroszommal, orosz meséket. Az asszony talán hülyének is nézett kicsit, a fejét csavargatta, s végül ezt adta. Kamilla felismerte a borítón Garfieldet, Shrekket meg a Jégkorszak-beli figurákat, hát megvettük 100 rubelért. Ez kb 3 euro, s ezt  osztva 12-vel ki lehet számolni, mennyibe kerül egy mesefilm DVDn, ha az ember elfogadja a tizenkettő-egy-tucat ajánlatot.

A filmek képminősége változó, van köztük egész elfogadható, de több olyan is, hogy a tévé felbontása mellett sem  érdemes próbálkozni velük. A voice over-t nem lehet kikapcsolni, de legtöbbször ott mormog mögötte az angol eredeti. Gondolom, filmenként még egy hangsáv már nem fért volna rá a lemezre, de nem is hiszem, hogy volna rá igény. A tévében is  így szokás. Természetesen van más ajánlat is, 6 vagy 4 filmes, esetleg a teljes DVDt kitöltő filmeket is lehet kapni, ha megkeresi az ember.

Ha csupán a mesefilmek dátumát nézzük (2006:6, 2005:1, 2004:3, 2002:1, 2001:1) kiderül, hogy a legfrissebb ajánlat. A több mint 2 éves 'régi' filmek csak ezért kaphattak helyet, mert 'első részei' az újaknak. Ez a piac logikája, visszafele írja a történelmet, s a régi ma csak akkor érdekes, ha az új termék megteremti a helyét a fogyasztás láncolatában.

Azóta sem néztük meg mind a 12 filmet. Többet foglalkoztatott engem ez a lemez, mint a gyerekeket. Szerencsére.

Van egy konnektor a konyhánkban. Olyan mint egy normál áramforrás, de nem villany „folyik” belőle hanem rádióadás. Korán reggel az oblaszt adásával kezdik, később jön a Rádió Rássziá, a központi rádió, s ez megy egész nap. Ha az ember nyugton akar lenni, le lehet halkítani, vagy ki lehet húzni a dugaszát.  Rudimentális vevő kapcsolható hozzá, 1 méter vezeték, 1 fadoboz, benne 1 hangszóró és 1 potenciométer.

Szinte soha nem hallgatjuk. Esetleg az órát igazítjuk utána, vagy a gyermekek csavargatják a gombját, ha leülünk enni, s a rádió érdekesebb mint, ami az asztalon van. Nemrég a szomszéd kétségbeesve kérdezte, hogy nálunk megy-e a rádió? Tünde első zavarában azt mondta, hogy nincs is rádiónk, hacsak az az izé nem a konyhában. Azt kérdezi,- mondja a szomszéd. Úgy tűnik neki fontos, hogy hallgassa.

Nemcsak a konyhában van csatlakozó, hanem a fal másik oldalán is, a szobában. Két ősi szeg is kiáll a szobafalból, próbáltam, illik rájuk a hangdoboz. A konnektorok is régiek, legalább velem egyidősek, ha nem régebbiek.

A kábelrádió rendszer az egyirányú kommunikáció példája. Időben megelőzte a kábeltévét és a kábeles internetet (ezekről később), s valószínűleg hatékony csatorna volt, mert az jött ki belőle, és csak az, amit a központ „beletöltött”. Nem lehet rajta kalózadókat fogni, nincs is rajta csatornaváltó. Nem lehet egyébre használni, hallgatni vagy kikapcsolni.

Március 8.-a nagy ünnep  Oroszországban. Állami szabadnap, családi alkalom a nők köszöntésére, nyilvános ünnepléssel, főtéri bulival is jár. Azért mondom, hogy 'állami ünnep', mert az egyházi intézmények nem tartják ezt a "kommunista ünnepet". De így visszatekintve, az utcai sürgölődésből és a főtéri felhajtásból ítélve, ők vannak kisebbségben. 

A tél még itt van, de valahonnan töménytelen virágot hoztak a piacokra. Rózsák, szegfüvek, orchideák. Rengeteg a cserepes virág is. Ezek alkotják az alapját a nők köszöntésének. Hogy pontosan mi mást is adnak az anyáknak, feleségeknek, nem tudom. Az oviban is dívik az óvónéniknek valami kis ajándékot, pl. egy doboz konfettit (csokis bonbont) adni. Cserébe segítenek a csemetéknek elkészíteni a színes papírból kivágott köszöntőket. De az is lehet, hogy az egészet ők csinálják.

A főtéren jártam a gyerekekkel reggel kilenckor. Még alig ébredt a város, bár az utcai megafonokból bömbölt a nyolcvanas évekbeli diszkózene, váltakozva érzelmes orosz énekekkel. A Tanács előtti teret hóekével felszerelt traktor tisztogatta. A színpad készen állt, és az első sátrakat is felverték, húst sütöttek nyárson, sört és üdítőt árultak. Héliummal töltött színes lufikat és plasztik-játékok tömegét rakták ki. Kamillának és Matyinak két szív alakú lufit muszáj volt vennem (nem olcsó mulatság, darabja 100 rubel, majd’ 3 euro). 

Késő délután még egyszer körbenéztem a főtéren. Azaz ez csak az egyik főtér, mert a kolostor előtt van egy másik is, de ott semmi különös nem történt ma. Többszáz fős tömeg gyűlt össze, nők és férfiak vegyesen. A színpadon a „legendás Mirázs együttes” tombol. A hallgatóság nem nagyon lelkes, inkább egymással beszélgetnek, iszogatnak. Később fellép még a belarusziai CCCP is, két pocakosodó katonaruhás férfi playback-ből nyomja. Közben egy elveszett kislány anyukáját keresik a mikrofonnál. Az egyik CCCPs humorkodik, hogy esetleg elviszi ő a lánykát magával Belarusziába. A sör és a dobozolt fröccs láthatóan szépen fogy, néhol a vodkás és konyakos üveg is előkerül. Nincs nagyon hideg, a hó latyakosan olvad.

A férfinapnál mindenképpen mozgalmasabb a mai. Az együttesek közti szünetben felszólaló férfi is, amennyire értettem, azt mondja, köszönet a helyi tanácsnak a buliért, ez egy nagy nemzetközi ünnep, és az orosz nők szépek. Igaza is van, a téren körbenézve nem kell bizonygatni. Minden korosztály itt van, a futkosóktól a bábuskákig. Van aki lazán táncraperdül, mások összefogózkodva állnak.

Hazaindulok, a sötétedést és a tűzijátékot nem várom meg.

Új albumot töltöttem fel téli képekkel.
Megnézhetitek a baloldali Linkek/Családi fotóim-ra kattintva. Vagy ide.

A gyermekpoliklinika gardróbja mellett egy derékig érő tükör van. Minden alakommal, amikor orvoshoz visszük a gyermekeket, s ezen a télen gyakran előfordult, az öltöző előtt állok sorba, hogy beadjam és kivegyem a kabátokat. Onnan nézem a diáklányokat és a fiatal anyukákat, ahogyan fésülködnek és festik magukat. Gondosan megigazítják sapkájuk, sáljuk. Érkezéskor, a kabát leadása után és induláskor, mielőtt kilépnek az utcára. Sok közintézmény előterében van ilyen tükör.

Albérletünk konyhájában, az ajtó mellett, nekünk is van egy fogas, tükörrel és polccal. Időbe tellett, amíg rájöttem, ez is arra szolgál, hogy a konyhából kilépő megnézze magát, megigazítsa a frizuráját. Eszembe jut, hogy otthon, Székelyföldön is láttam már tükröt a kapu belső oldalán, ha kimegy az utcára az ember, megnézi benne, nem kormos-e az arca.

Egy fiatalasszony, aki Franciaországban él, de most hónapok óta itt van Oroszországban meséli, hogy a mosdókba lépve újszerű kényszert érez, hogy odaálljon ő is a tükör elé és fésülködni kezdjen, vagy legalább megigazítsa a haját. Eddig nem szokta, de itt ez a normális. Reggelente látom, ahogyan Matyi kislány-ovistársait gondosan fésülik, copfjaikat igazgatják az anyukák. Mindig van náluk fésű. Ez sok férfira is igaz, ők a szakállukat is - ha van - megfésülik.

Mindez talán csak azért tűnik fel nekem, mert nincs fésűm, és sohasem fésülködöm.

A bazár és az állam logikája ellentétes. Erre a következtetésre jutott az orosz kormány is, amikor úgy döntött, hogy kitiltja a nem orosz (állampolgárságú) árusokat az ország nyitott piacairól. A szabályozás első fázisa január közepén lépett életbe. Ekkortól 40%-ra korlátozták az idegen árusok arányát a zöldség- és árupiacokon. Kevesebb mint egy hónap múlva, április 1.-től jön a teljes szigor. És ez nem áprilisi tréfa akar lenni.

Tavaly ősztől napirenden van már a probléma, először a Moscow Times-ban (okt 20.) olvastam, hogy a főpolgármester azt tervezi, hogy az asztalok felét fenntartja a nyílttéri piacokon áruló helyi termelőknek. Ezzel azt kívánta elérni, hogy kiszorítsa a viszonteladókat, akik a moszkvai piacokon leggyakrabban nem oroszok. Állítólag miattuk van a nagy drágaság. Igaz is, minden jóval drágább Moszkvában, mint máshol.

Mindez az idegen árusok miatt volna? Ahhoz, hogy ez kiderüljön, kellene egy kis tranzakcióár-elemzés (transaction cost analysis). Mikor éri meg a termelőknek, hogy a szállítás, raktározás és az eladás költségeit vállalják, utánajárjanak az engedélyeknek és ne közvetítőknek adják el a zöldséget.

Viszonteladók nemcsak Moszkvában vannak. A szabályozás is szövetségi szintű. Leginkább a függetlenedett volt-szovjet tagállamokból jött polgárokat érinti.

Az utcánk végén egy vasrácsos ketrecben két kaukázusi férfi egész őszön dinnyét árult, amíg le nem hűlt az idő. Akkor káposztával töltötték fel a ketrecet, amíg meg nem jött a fagy. Az utolsó jeges fejeket a hó közül kaparták ki a vevőknek. A központi piacon meg a városszéli bazárban most is gyakran találkozhat az ember üzbégekkel (az illusztrációt egy tőlük vett tálacskáról fényképeztem). De kapható náluk bármi, amire szükség lehet, nemcsak ilyen etno-cuccok, bár ezeket is használati eszköznek árulják.

Az ország más részein ukrajnai, tadzsik, kirgiz, grúz vagy éppen kínai és vietnámi árusok voltak. Sokan a szabályozás hírére elmentek. Az ország keleti felén egész kínai piacokat zártak már be, mert az árusok hazamentek (Mosvow Times, 2007 Jan. 31.). Mások, mint a mi üzbégeink, maradtak ezidáig. Lehet, hogy továbbra is itt lesznek.

A piaci árak emelkednek. Úgy látszik, a közvetítők egy részének kilépése nem oldja meg a drágaság problémáját. A konkurencia kiiktatása inkább további dráguláshoz vezet. Van ebben piaci logika. Az élelmiszer mindenkinek többe kerül, viszont az áremelkedés azokat érinti leginkább, akik az olcsó ipari termékeket is a bazárból vásárolják: a legszegényebbeket. Ez volna az állami (szociális) logika?

Mondják, azért drágulnak a dolgok, mert az idegenek még jobban megdrágítanak mindent most, hogy bajban vannak. Ez is logikus, nem?

Néhány napja Matyi szókincse új 'szóval' bővült: káf-káf. Hangsúlyos k-val mondja, sőt kiáltja, miközben harciasan rohan, vagy éppen megáll szembe valakivel. Gondoltuk, hogy az oviban tanulta, mert van már néhány orosz szava, amit onnan hozott: 'oj-oj' (ez orosz jajgatás), 'mám' (~anya) és a 'ták' (~így). Kamilla, aki már egész mondatokban beszéli az óvodai oroszt, nem tudja, hogy mi lehet. A szótárakban sincs benne.

Péntek délután megtudtam, hogy mit jelent. Amikor öltöztünk, hogy induljunk haza, egy ovis legényke plüsskutyával a kezében ott forgolódott az öltözőben, és mutatta nekünk hogyan ugat a kutyája: 'káf-káf'.