egy blog

Márkó Laci küldött nekem egy mémet. Emailen küldte, de ahhoz, hogy a mém működni kezdjen rajtam, blogra van szükségem. Hát nekem így lett blogom: egy mém miatt.

Mi a mém?

A mém a kultúra génje. Ez az elképzelés egy biológiai analógia (a genetikai kódról mintázva). A mém a gén metaforáját használja arra, hogy modellezze, hogyan terjednek a gondolatok, hogyan változnak, és jönnek létre új eszmék (mutációk). A mém végső soron azt hivatott magyarázni, hogyan fejlődik a kultúra és a társadalom. A társadalomtudományok hagyományosan ezeket a folyamatokat (az ideák születését, terjedését, alakulását stb.) a társadalomszerkezetből kiindulva magyarázzák. A mém-modell megfordítja ezt a logikát. Az ember biológiai adottságaiból, a gondolkodásra és a kommunikációra való képességéből kiindulva jut el a társadalomszerkezethez. Vannak ennek a nézetnek pártfogói a kortárs társadalomtudósok közt szép számmal. Aki ennél többet akar tudni a mémekről, illetve hasonló elméletekről (pl a reprezentációk epidemiológiájáról) annak érdemes megnéznie Pléh Csaba összefoglalóját a Replikában.

Ez a mém azt csinálja,

írja Márkó, hogy aki 'megkapja', az elmond magáról öt személyes dolgot, amit kevesen tudnak róla, majd megnevezi öt ismerősét, akiknek továbbadja a mémet. Azokat meg arra bíztatja, hogy folytassák a játékot.

Elég ismerős modell, a lánclevelekhez hasonlít, annyiban különbözik, hogy ahhoz, hogy elmondja az ember azt az öt dolgot, nyilvánosság kell. Úgy látszik, ez a mém bloggerek közt replikálódik. Akinek nincs blogja, az csináljon - mondja Laci barátom. Tehát végül is nem csak az az öt személyes dolog elmondása, de maga a blogírás is terjed ezzel a mémmel. Ez rendjén is volna, hiszen ilyen természetűek a mémek (mint a biológiai unokatestvéreik a gének), szeretnek minél többfele terjedni, s hogy ezt megvalósítsák, társulásra késztetik az embert. 

Gondoltam, az az öt személyes izé ürügyén elmondom, kikkel társultam az utóbbi időben, milyen mémeket kaptam és miket adtam tovább. Meg hogy miket nem adtam tovább, mert nem tudtam. Például nem tudtam a nyelvet.

1) Nem tudok oroszul.
Oroszországban élek 2006 augusztusától. Nemrég nálunk vacsorázott két fiatalember. Korombeliek, a harmincas éveik derekán. Beszélgettünk, én többnyire hallgattam, úgy nagyjából értettem miről is folyik a duma. Egy üveg azerbajdzsáni vörösbort hoztam az asztalhoz. Láttam, hogy csak 3 pohár van a négy felnőttnek. Kérdeztem Tündét, valaki nem iszik? Miért? Mondta, hogy az egyikük nem akar inni. Erre én erősködtem, hogy ihat egy pohárral, bár sejtettem, hogy vallási oka van a habozásnak, mindkét vendégünk gyakorló pravoszláv lévén. Végül is nem utasított vissza. De megkérdezte: A gyermekek is isznak bort nálunk? Nem! Miért, az oroszok itatják a gyerekeket? - kérdezi Tünde. Nem, dehogy. De a grúzok, azok igen. Eszembe jutott, hogy négyéves lehettem Székelyföldön, amikor anyai nagyapám édes feketeribizlibort itatott velem. Mert ugye "vért csinál". Be is rúgtam tőle rendesen. Azóta sem szeretem az édes bort. De ott az asztalnál nekik ezt meg se próbáltam elmondani... 

2) Németül sem tudok jól,
pedig éveket töltöttem Németországban. Nehezen érthető, miért mentem csak ennyire. Igaz, nemzetközi környezetben éltem s inkább angolul beszélt mindenki. Az utcán, az üzletekben, meg a gyermekek óvónénijével valahogy azért értekezek.

3) Angolul kicsit jobban tudok,
írtam már néhány tanulmányt ezen a nyelven. Természetesen, amikor egy anyanyelvi lektor átolvasta őket, mindig akadt hiba bennük, de többnyire értette, mit is akartam mondani. Az utóbbi időben legtöbbet angolul olvasok (szakmai ártalom), és angolul beszélő filmeket nézek (a piac hatása). Ezen a nyelven írott szövegekkel van talán legintenzívebb mém-kapcsolatom. 

4) Románul tudok,
hiszen Romániában nőttem fel. Igaz, otthon csak akkor hallottam román szót, ha édesanyám úgy akart mondani valamit apámnak, hogy én ne értsem. Lassan már értettem mindent, s nem is beszéltek akkor többet románul. Később Kolozsváron és Budapesten beszéltem sokat románul. Ott akadtam román barátokra.

5) Cigányul sem adnak el, igaz, vevő se nagyon kerülne rám.

Jó volna tudni még más nyelveken pl. franciául, spanyolul, törökül, na meg  persze szlovákul, ha másért nem, hogy anyanyelvén is beszélhessek pozsonyi barátommal. 

Magyarul talán még tudok, bár csak 3 emberrel beszélek napi rendszerességgel, s ezek közül 2 gyerek, az egyik nem is beszél még. Ezt a blogot is magyarul indítom, hátha bővül még beszélgetőpartnereim száma. Ha nem, hát írom majd magam.

Ezért is ideírok néhány nevet. Elküldöm nekik ezt a mémet, ha mást nem, kis bosszúságot okoz nekik, s még az is lehet, hogy továbbadják.